Felismerés Folyamat
Felismerés Folyamat (Realization Process)
- Judith Blackstone
- Belakni a Testet, Felébredés a Testben
- Teljességünk Dimenziója és Megtestesítése
Judith Blackstone, nemzetközi hírű, 40+ éves tapasztalattal rendelkező, újító szellemiségű tanító és terapeuta, a Realization Process (Felismerés Folyamat) nevű módszertan kidolgozója. Judith a non-duális/nem-kettős felismerést és a spirituális, kapcsolati és szomatikus pszichoterápiát – a keleti és nyugati tanításokat – ötvözi nagy sikerrel terápiás és tanítói munkájában. 2019-2021-ben intenzív képzésben és gyakorlásban vettem részt Judithnál és más Senior tanároknál, és 2021. áprilisában teljes certifikációt szereztem. (Healing Ground, Embodiment, Meditation Teacher). Jelenleg Magyarországon egyedül én rendelkezem teljes certifikációval, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy oktathatom ezt a teljesen egyedülálló módszertant, a Testbelakás Iskolájában. A 3 tanárképzési modul mellett a következő tematikus FF kurzusokat végeztem el: Tudatos légzés; Alapzatok; Mozdul a Mozdulatlanság/Tudat; Elkülönültség és Közelség: Intim Élet; Trauma és Krónikus Fájdalom; 12 Triggerpont Kiegyensúlyozása
A Felismerés Folymatról videót is készítettem, itt is meg tudod nézni.
Tudat, felébredés és lényünk teljességének egybefüggő dimenziója a test egészében. A Felismerés Folyamat lényünk legfinomabb szintjével, a mindent átható tudattal ismertet meg minket, A TESTBEN. A tudat akkor tud teljességgel megnyilvánulni és kifejeződni bennünk, ha a testünk minden területén, darabkájában, sejtecskéjében összekapcsolódunk vele és ÉREZZÜK. Ez egy nagyon szubtilis érzékelés, de úgy vagyunk emberként kitalálva, a fizikai testünk is úgy van felépítve, hogy minden képességünk megvan ehhez. A felébredés és a valódi lényegünkre való ráébredés nem a transzcendentális élményekben keresendő, hanem itt van a testben. A rendszeres gyakorlással egyre inkább meggyökeresedünk a tudatként való észlelésben és tapasztalásban, és elérhetővé válik számos olyan minőség, készség és képesség, melyek alapból adottak számunkra emberként, ha lényünknek ezzel a szintjével vagyunk összehangolódva. Mindemellett azt is tapasztalati szinten éljük meg, hogy a környezetünket és minden és mindenki mást is ugyanez az szubtilis, alapvető tudat hat át. Így valóban átéljük az Egység élményét a testünkben, miközben az individualitásunkat sem veszítjük el. Mindebben semmi elvont, misztikus nincs. Az összes gyakorlat nagyon érdekes, egyszerű, felfedező, új dimenziókat nyitó, és felismeréseket, megértéseket adó. Az elméletet a testünkben tapasztaljuk meg és értjük meg, nem kell semmin sem agyalni, gondolkodni.
MIT JELENT TELJESNEK LENNI ÉS MEGGYÓGYULNI? A teljességünk az a dimenzió, mellyel nem jellemzően foglalkozunk az önismereti utunkon, főként nem tapasztalatában. A teljesség a gyakorlás révén többé nem egy elvont ideál, fogalom, hanem kifejezetten a testben átélt tapasztalat, ami az emberségünkkel, az emberi természetünkkel vele született, vele együtt járó potenciál. Teljesnek lenni azt jelenti, hogy a tudattal, önmagunkkal összekapcsolódva vagyunk, mindenhol a testünkben. Fontos kifejezésünk még az, hogy belakjuk a testet. Belakni a testet azt jelenti, hogy önmagunkat osztatlan, finom, egységes tudatként tapasztaljuk, ami áthatja, átjárja a test egészét, a környezetünket, mindent és mindenkit.
A trauma témaköre úgy kapcsolódik ide, hogy a trauma darabokra töri, fragmentálja és korlátozza a teljességünket. Elválaszt minket a testünktől, megszakítja a test-elme egységét és az én és a másik egységét is. Meggyógyulni a Felismerés Folyamat értelmében: teljessé és egésszé válni. Amikor megtestesítjük a teljességünket a gondolataink, érzelmeink, érzeteink és érzékleteink egy egységként bukkannak fel. Érzékszerveink is egységesen működnek. A cselekedeteink, a megértés, az érzelem és fizikai érzet, egyetlen közös forrásból származnak. A karjainkban és a lábainkban is tapasztaljuk a szeretetet és az intelligenciát és a teljes testünkkel, szívünkkel és elménkkel is hallunk és érzékelünk.
Lényünknek ez az alapvető, egységes alapja mindig itt van, mindig elérhető, hozzáférhető a testünkben. Mégis a legtöbb ember soha nem tapasztalja ezt meg. Alapvető természetünk a teljesség, de valahogy mindannyian megosztottá, fragmentálttá válunk. Az életünk során bekövetkező traumatikus események széttöredeznek minket és csökkentik a képességünket arra, hogy teljes egészében a testünkben éljünk. Amikor Alapvető Tudatként ismerjük fel magunkat, akkor rájövünk, hogy nem vagyunk megjavíthatatlanul elromolva. Hanem azt érezzük, hogy akik vagyunk, akiről mélyen mindig is tudtuk, hogy az vagyunk, az mindig is itt volt épen és érintetlenül. Az Alapvető Tudat mindig is itt volt bennünk és szemtanúja volt a szétesett, traumatizált állapotunknak, de ő maga soha nem tört szét. Alapvetően teljesek, egészek vagyunk és az alapvető teljesség nem tud széttörni vagy csökkenni, csupán a teljességünkhöz való hozzáférésünk lett akadályozott.
Mindezt gondolatilag, koncepcionálisan nem lehet megélni és megtapasztalni. Végtelen hálát érzek, hogy Judith Blackstone 40+ éves tapasztalata által a teljességünk finom dimenziója misztikumtól mentesen, abszolút gyakorlatiasan tanulható és ÁTÉLHETŐ. Végre nem csak beszél valaki minderről, hanem kézzel fogható eszközöket ajánl a MEGTAPASZTALÁSÁHOZ. Kicsi lépésenként felfedezve, milliméterenként rácsodálkozva, folyamatosan kiteljesedve.
Belakni a Testet
Judith Blackstone írása (Fordította: Oravecz Andrea)
A Felismerés Folyamatban az alapvető tudatra a testünk belső terének belakása által hangolódunk rá. Az alapvető tudat egységes – egyszerre hatja át a testünket és a környezetünket is. Ha a testünket nem hatná át, csak a környezetünket, akkor nem nyújtaná az egység tapasztalatát. Ezért aztán nem is vagyunk képesek felismerni az alapvető tudatot a testünk belső terének belakása nélkül.
A testet belakni nem ugyanaz, mint a testnek tudatában lenni. Ez nem egy „felülről-lefelé”, fejből-a-testbe megtapasztalás. A testet belakni azt jelenti, hogy jelen vagyunk a test teljes belső terében mindenhol. Azt jelenti, hogy úgy érezzük, tudatból „készültünk” mindenhol a testünkben.
A testet belakni sok gyakorlást igényel, hiszen legtöbbünk számára ez az élethosszunk óta gyakorlott test-be-nem-lakás szokásának megváltoztatását jelenti. Legtöbbünk úgy nő fel, hogy a testünk előtt élünk, gyakran a test felett, illetve a testünk felszínén – saját magunkkal nem összekapcsolódva. A testünk szöveti struktúrájába bekötött védőösszehúzódások és más merev struktúrák a fasciában akadályozzák a testünkkel való mély belső kapcsolódást. A más emberekkel való kapcsolódáshoz is előrefelé mozdulunk a testünkből, miközben ez valójában pont, hogy felhígítja a másokkal való kapcsolódásunkat. Gyerekként sokszor a testen kívül élés mintáit kell, hogy megtanuljuk, ha pl. veszélyes vagy kiszámíthatatlan környezetben kell állandóan hiperébernek lennünk, vagy ha épp minden figyelmünket az előttünk levő dologra, tanulnivalóra kell fókuszálnunk. Azért is kiszokhatunk a testünkből, mert gyerekként azt észleltük, hogy ettől kevésbé feltűnővé, észrevehetővé válunk, s így kevesebb veszélyt jelentenek majd ránk nézve a környezetünkben élő bántalmazó emberek. Ahogy a pici gyerekek a szemük eltakarásával úgy hiszik, hogy elbújtak, amikor másoktól akarjuk védeni magunkat, akkor a saját magunktól való elbújással próbálkozhatunk.
Egy hölgy kliensem egyszer azt mesélte, hogy amikor éjszakánként az apja részegen jött haza, négy testvérével együtt kiszedte őket az ágyból, felsorakoztatta őket a nappaliban, majd az egyiküket kiválasztotta dühe célpontjául. A hölgy rájött, hogy ha eloszlatta magát a testén kívül, akkor kisebb valószínűséggel esett rá az apja választása. Olyan érzése volt, hogy önmagának a testen kívüli térben való szétoszlatásával láthatatlanná tud válni. Idővel aztán ez a külső ön-szétoszlatás krónikus és tudattalan mintává vált. Amikor találkoztunk, még mindig ebben az ön-elhagyási mintában élt, pedig apjának erőszakos viselkedése már hosszú évek óta nem veszélyeztette őt.
Ha gyerekként biztonságosabbnak érződött nem jelen lenni a testünkben, akkor a testbe való visszatérés félelmetesnek tűnhet. Vagy akár teljes tabunak is, mintha valamilyen törvényt szegnénk meg, aminek egész eddigi életünkben engedelmeskedtünk: az egyénként való létezés ellen szóló törvényt. Amikor a saját bőrünk határain belül kezdünk el élni, leválunk a többi emberről energetikailag, még akkor is, ha egy még finomabb szinten a velük való egység dimenziójába lépünk be. Sokakkal dolgoztam, akik tőlem várták a jóváhagyást, hogy belakhassák a saját testüket. Támogatásra volt szükségük ahhoz, hogy ellent merjenek végre mondani annak a szüleik felé vállalt ősrégi egyezségüknek, miszerint sosem fognak elkülönülni tőlük.
Amikor a testünket alapvető tudatként lakjuk be, akkor a belső és külső tapasztalásunk közé épített védőhatár természetes módon eloszlik. Átitatja, meghaladja az alapvető tudat egységes, mindent átható tere. Ez azt jelenti, hogy a testünk belső terét a környezetünket átható térrel folytatólagosnak, egybefüggőnek tapasztaljuk. Amikor belakjuk a mellkasunkat, mondjuk, akkor a jelen pillanatot egyszerre a mellkasunkon belül és kívül is éljük. Ilyenkor nem a figyelmünk megosztásáról van szó. Az alapvető tudat finomabb dimenzió, mint a figyelmünk fókusza. A figyelmünk fókusza változhat, az alapvető tudat azonban sosem változik; a testünk belsejét és a testünkön kívüli teret egyszerre átható nyugalmasságként tapasztaljuk. Próbáld ki most kicsit magad is!
Vidd be a figyelmedet a mellkasod egészébe és lakd be a mellkasodat. Töltsd fel a mellkasodat önmagaddal, a saját lényeddel. Figyeld meg, képes vagy-e azt érezni, hogy benne laksz a mellkasod egészében, nem csak elöl és a felszínén, hanem a teljes mélységében és hátul is végig gerincedig és mindkét oldalsó irányban is. A mellkasod belakása által a jelen pillanatot a mellkasodon belüli és kívüli egységként tapasztalhatod meg. Más szóval, egyszerre vagy képes tapasztalni a környezetedet és az ennek következtében benned felbukkanó érzelmeket és gondolatokat. Bárhol, ahol kapcsolódva vagy a tested belső teréhez, nyitott, átjárható és a környezetedre válaszképes vagy. A mellkasod belakása által mélyebb és áramlóbb érzelmi válaszképességed lesz a környezetedre.
Ahol a testedben élsz, ott vagy jelen is a testedben. Ennek van egy átélt érzete, amit mások is éreznek, jelenlevőségként. Az önmagaddal való belső összekapcsolódás, a környezetedre való nyitottság és a jelenlét mind egyszerre történnek – a tested belakása révén. Ha a testedben mindenhol nyitott, tudatos és jelenlevő vagy, akkor a lényed egészéhez egyszerre van hozzáférésed. Az életet lényed egészével fogadod be és lényed egészével válaszolsz is. Egyszerre érzékelsz, érzel, tudsz és észlelsz. Amikor, mondjuk, megérintesz egy falevelet, nem csak taktilis, tapintási élményed lesz. A levélről való tapasztalatod egyszerre érzékszervi, érzelmi és gondolati. És bár a tapasztalatod tartalma, bármely adott pillanatban, erőteljesebben jelentkezhet lényed különböző aspektusaiban, minden pillanatban minden megtapasztalási módozatod működésben van.
A hagyományos pszichoterápiában nem igazán ismert, hogy amikor elengedjük a töredezettségi mintáinkat, akkor egy mélyen húzódó teljességhez, a teljesség potenciáljához nyílik hozzáférésünk. Elizabeth Howell pszichoanalitikus, például úgy fogalmaz, hogy a traumáinkból származó töredékek, fragmentációk ún. én-állapotok, és azt állítja, hogy akkor beszélhetünk pszichológiai egészségről, ha a különböző én-állapotaink között képesek vagyunk akadály nélkül áramolni.
A Felismerés Folyamatban azonban arra a tapasztalati felismerésre jutunk, hogy lényünknek megtapasztalható egy, az én-állapotoknál sokkal finomabb alaptere, ami természetes módon egységesnek és önmagától fogva létezőnek érződik. Az alapvető tudat nem olyasvalami, amit mi hozunk létre – adva van, mint a fizikai testünk anatómiája. És ha egyszer felfedezzük, akkor a különböző élethelyzetekben már nem váltunk az egyik én-állapot töredékünkből a másikba. Bár továbbra is mindenféle módokon viselkedünk és mindenféle érzelmi választ tapasztalunk, végig ugyanannak a személynek érezzük magunkat, annak, aki valójában vagyunk, minden helyzetben. Ebből a lényünk finom alapját adó „nézőpontból” képesek vagyunk a különböző helyzetekre adott válaszainkat megfigyelni. Megláthatjuk, hogyan is válunk, például, az egyik személlyel alázatossá, míg a másikat épp lenézzük. Ezzel a megfigyelő képességünkkel pedig jobban megérthetjük magunkat és akár változtatni is tudunk a viselkedési és kapcsolati mintáinkon.